Második kötvénykibocsátását hajtotta végre a Varsói Értéktőzsde (WSE) Catalyst platformján a Cordia Polska Finance. A vállalat 120,4 millió zloty értékben adott el 3,5 éves futamidejű, változó kamatozású kötvényeket, amelyek mind az intézményi, mind a magánbefektetők körében népszerűek voltak.
„Az új kibocsátásból származó forrásokat a vállalat további lengyelországi fejlődésének támogatására, illetve a három évvel ezelőtti kötvénykibocsátásunkból származó adósság refinanszírozására fogjuk fordítani” – mondta Bódis Péter, a Cordia Polska igazgatóságának tagja és alelnöke, a Cordia-csoport pénzügyi igazgatója.
„A Catalyst platformon 2021-ben történt első kibocsátásunkat követően Lengyelország vált a Cordia-csoport egyik vezető befektetési piacává. Varsóban, Krakkóban, Poznanban és a Hármasvárosban (ezen belül Sopot és Gdansk) rendelkezünk lakóingatlan-fejlesztési projektekkel, továbbá a terveink szerint e városokban bővítjük építési telkeink számát is. Még az idén legalább további négy, összesen több mint 450 lakást jelentő projektet tervezünk elindítani” – mondta Tomasz Łapiński, a Cordia Polska igazgatóságának elnöke, a lakóingatlan-befektetési üzletág ügyvezetője.