default_feature_image

Elindult a Corvin Sétány újabb lakóháza, a Cordia Sun Resort építése

A Cordia Zrt. megkezdte a Cordia Sun Resort építését, mely a Corvin Sétány legújabb, ötödik lakóépülete. Az országban ez az egyetlen jelentősebb lakóingatlan beruházás, mely idén indul és várhatóan 2013 elejére készül el.

A Corvin Sétány projekt építésének első fejezete 2010-ben lezárult, új, minőségi közterületek jöttek létre, megnyitott a bevásárlóközpont és a fitness-wellness komplexum, valamint folyamatos üzletnyitások várhatóak az idei évben is. Az első fejlesztési szakaszban az itt található lakóingatlanok iránti kereslet az egyik legnagyobb volt budapesti viszonylatban. A lakások jelentős százaléka, még az építkezések megkezdése előtt elkelt, és még a válság idején is dinamikus értékesítési mutatók voltak jellemzőek. A lakóingatlan piac egyértelműen pozitív visszajelzést adott a Corvin Sétány koncepcióra, mely 2010 végétől közel teljessé vált.

2010-ben már érzethető volt a budapesti lakáspiaci kereslet élénkülése. A beköltözési céllal vásárlók mellett újra megjelentek a befektetők, láthatóvá vált, hogy 2011-2012-ben a kereslet és kínálat alakulása jelentős változáson megy majd keresztül az újlakás piac területén. A válság hatására számottevően csökkent a biztos hátterű ingatlanfejlesztők száma, a nagyobb volumenű lakóingatlan fejlesztések pedig szinte teljesen leálltak. A piacon most túlnyomórészt kis lakásszámú fejlesztések vannak folyamatban, ahol nem banki finanszírozásból, hanem a vevők előlegeiből igyekeznek fedezni a felmerülő költségeket.

A fentiekben leírt tendencia következménye az lehet, hogy jövőre olyan szűk újlakás kínálat lesz majd elérhető Budapesten – és főként a belvárosi térségben – hogy akár újlakás hiány is kialakulhat. A Corvin Sétányra kapott pozitív piaci visszajelzések hatására a Cordia úgy döntött, hogy 2011-ben elindítja a következő lakóépület, a Cordia Sun Resort építését.

„Az elmúlt év alkalmat adott arra, hogy a folyamatban lévő kivitelezési munkák mellett, erőforrásokat fordítsunk az új projektek előkészítésére is. Ennek köszönhető az, hogy a Cordia Sun Resort építését a trendfordulót látva szinte azonnal el tudtuk kezdeni. 2010 végén vált jogerőssé az építési engedély, az előértékesítettség pedig 30 % feletti, mely elegendő ahhoz, hogy biztosított legyen az épület banki finanszírozása.” – mondta el Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója.

A több mint 250 darab 30 és 110 négyzetméter közötti lakást magában foglaló Cordia Sun Resort a Corvin Sétány központjában, a Nagytemplom és a Leonardo da Vinci utca között helyezkedik majd el. Az épület a CET Budapest Építésziroda tervei alapján készül, és tavaly elismerően nyilatkozott róla az Országos Tervtanács is. A ház letisztult, minőségi anyagok felhasználásával készülő homlokzata tökéletesen illeszkedik majd a Corvin Sétány arculatába, kialakítása azonban szembetűnő újdonságot jelent majd. Az épület szerkezeti felépítése és az általa kapott hatalmas belső terek biztosítják a kellemes térérzetet és a lakások magas benapozottsági szintjét.

exit_intent_bg-scaled